Finisterre - Muxia (magyar)

Utolsó előtti nap még elmentem Muxíába, 30 km Finisterrétől, gondoltam, egy búcsúséta jó lesz. Jó is volt: majdnem végig erdőben ment az út, földúton, árnyékos ösvényeken, fújt a szél, ami ideális volt, mert amúgy 30 fok volt meg tűző nap.
Ennek a szakasznak az a trükkje, hogy a jelzések nem valami remekül vannak felfestve; kijutni Fisterrából kb 1 óra volt, mert 6kor indultam, amikor még nem sokan voltak az utcán, így nem tudtam kit megkérdezni, merre van az arra. Útközben is volt sok alternatív lehetőseg, úgyhogy örültem, hogy erre a részre volt könyvem (a Confraternity of Saint James társaságtól lehet megrendelni vagy adomány ellenében kinyomtatni http://www.csj.org.uk/acatalog/The_CSJ_Bookshop_Pilgrim_Guides_to_Spain_23.html#camfin), bár nem mindig volt helytálló a leírás.
Van egy rész, ahol át kell kelni egy folyón, a lépőkövek pedig víz alatt vannak :) Na ezt el se tudom, képzelni, mekkora öröm lehet itt átlábalni, amikor szakad az eső és 8 fok van, mert a sodrás így is elég erős volt, egy-két kő elég mélyen van és egy nálam alacsonyabb embernek a kövek távolsága is gondot okozhat. Van alternatív kerülő, azoknak, akik nem akarnak lábat mosni vagy arra az esetre, ha szar idő van. Nekem az út egyik legkirályabb élménye volt, hideg víz a lábnak, kaland, kerülő levágása: minden együtt volt :)
Kevés zarándok volt ezen a szakaszon, ami egészen üdítő volt a Santiago-Finisterre közötti szakaszhoz képest.
Közel Muxiához találtam egy strandot, nem tudom, hogy kerültem oda, mert szögesdróton kellett átmásznom meg patakot ugrottam meg ilyenek, szóval marhára nem a Caminon voltam, de olyan ajándék várt, hogy el se hittem: félhold alakú, fehér homokos part, azúrkék, hideg, tiszta óceán és én. Egyedül. A strand másik végén volt egy lány kutyával meg egy másik nő kocogott a parton, de ezen a végén senki sem volt. Úsztam egy sort meg örültem magamnak (nagyon), aztán egy újabb kerülőt levágva átmásztam a parti sziklákon és 15 perc múlva Muxiába értem.
Muxia egy északra néző keskeny félsziget, amiben az a király, hogy a falu egyik oldalán a napkeltét látod, a másikon a naplementét :) Délután ejtőztem az óceán mellett, amiben meg az volt a jó, hogy baromi erős a szél Muxiában (így nem volt túl meleg), de sütött a nap, ezért amikor kifeküdtem egy nagy lapos sziklára a víz mellé, rájöttem, miért jó a gyíkoknak :) Lesétáltam Szűz Mária Bárkájához, rátettem a kezem és a homlokom és kívántam egy merészet, ahogy azt kell.
Másnap reggel busz, napfelkeltével, irány Santiago. A buszozás horror volt; az agyam nem bírta feldolgozni a látványt, minden túl gyorsan suhant és nem volt alkalmam jól megnézni a fákat, házakat, embereket, egészen rosszul lettem. 5 hét alatt, úgy tűnik, hozzászoktam a 4-5 km/órához :)

Azt még jó tudni, ha valaki megy caminózni, hogy a santiagoi Compostelán kívül be lehet gyűjteni egy emléklapot Finisterrében és Muxiában is, ha az ember gyalog tette meg az utat. Egy barátomnak el is kellett magyaráznia, milyen úton jött Finisterréből Muxiába, mert az hospitalero nem hitte el neki, hogy gyalog jött (azt hiszem, olyan időben érkezett, amikor egy busz is befutott Finisterréből).